OperasitE Rengeteg letöltés és infó
Fellépések
 
EXTRÁK
 
Összesen
Indulás: 2009-11-15
 
Fekete Dávid
 
Szerepek
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szabó P. Szilveszter

Layouts


 

Szabó Péter Szilveszter 1974.január 1-jén született Mátészalkán. Zenei általános iskolába járt, ahol két Szabó Péter is volt, ezért a második nevét kezdte el használni. Az Esze Tamás Gimnázium emelt angol tagozatán végzett. Fogorvos édesapja tanácsára biológia tagozatra is járt. A fogtechnikusi iskolától Gór Nagy Mária Színitanodája térítette el. (Dédapjának Erdélyben volt színháza, a Sarkadi Kabaré, amely Sepsiszentgyörgy környékén működött, nagymamája pedig Sarkadi Imre drámaíró unokatestvére, így a színház szeretete már a vérében volt.) A felvételi kicsit furán sikerült, Gór Nagy Mária először nagyon haragudott rá, a precízen kidolgozott életrajzát ugyanis wc papírra írva adta be.
 

 
A Színitanoda elvégzése után játszott rövid ideig az Arany János Színházban és az Új Színházban is. 1995-ben szerződött a Székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, majd 1996-ban az Operettszínházhoz. Élete egyik nagy lehetőségeként tartja számon, amikor huszonévesen megkapta a Halál szerepét az Elisabethben, amitől 1997-ben búcsúzott el, mikor felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Egyetemre. Diplomázás újra az Operettszínház tagja lett.

Több nagyszerű alakítás fűződik a nevéhez, többek között:
 

Elisabeth - Halál


West Side Story - Bernardo


Kabaré - Konferanszié (Bereczki Zoltánnal, Balázsovits Edittel)


Sweet Charity - Vittorio (Siménfalvy Ágotával)


Mozart! - Hieronymus Colloredo salzburgi hercegérsek


Rómeó és Júlia - Tybalt


A Szépség és a Szörnyeteg - Szörnyeteg (Mahó Andreával)


Rudolf - Herr Pfeiffer, a bábjátékos


Menyasszonytánc - Jonel (Mészáros Árpád Zsolttal)


Párizsi élet - Bobinet (Homonnay Zsolttal)
 

Szentivánéji álom - Oberon (Vágó Bernadettel)


Tavaszébredés - Minden felnőtt férfi szerepe

2004-ben és 2006-ban Súgó Csiga közönség díjat kapott, a szakma elismeréseként pedig 2008. március 15-én Jászai Mari-díjjal tüntették ki, kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért.

 

Szabad idejét is maximálisan kihasználja. A gimnázium óta ír novellákat, forgatókönyvet, Révész című kisfilmje több filmszemlén is megmutatkozott, zenét szerez, 4 évig színészmesterséget tanított a Pesti Broadway Stúdióban, saját darabot rendez, fotóz, szobrászkodik. Alkotótársaival 2005. évben indította útjára a Szélmalom cd-sorozatot. (Hasonló címmel rendezett korábban egy francia sanzonestet.) A sorozat első epizódja Földes Tamás Negyvenedik tél című maxilemeze, melyet követ majd Dzsoni nagylemeze, és a társak lemezei, egy-egy évszak hangulatait megjelenítve (Siménfalvy Ágota-tavasz, Németh Attila-nyár, Szilveszter-ősz).
 

 
Öt évig élt együtt főiskolás osztálytársával Siménfalvy Ágotával. Kapcsolatuknak vége, de azóta is sokat szerepelnek együtt a színpadon. Felesége Godó Gabriella, a színház musical táncegyüttesének tagja. Egy közös kislányuk van: Szabó Panna Hanna.

Ha egy szereposztásban Szabó P. Szilveszter nevét látjuk, egy dologban biztosak lehetünk: az általa megformált karakter tökéletes lesz. Ő valahogy sosem tud hibázni. Legalábbis én még nem láttam hibázni, pedig hirtelen magam sem tudom megszámolni hányszor és hányféle szerepben néztem meg élőben… És ez a profizmus egyáltalán nem unalmas, színészetének annyiféle arca van. Annak ellenére, hogy legtöbbször negatív karaktereket formál meg, azokat is szerethetően játssza, a nézőt teljesen összezavarva vele.
 

Ő az a színész, aki sosem mosolyog a tapsrendnél. Vagyis leginkább elvétve. De nem ez a jellemző. Gondoljunk csak bele: ha tegyük, én színésznő lennék és egész este a színpadon izzadnék, aztán amikor végre vége és tetszett a közönségnek, akkor legalább megkönnyebbülésem jeleként is elhagyná kedves mosoly az arcomat. De Szilveszter nem egy átlagos ember. Van benne valami fenséges, valami lenyűgöző. Az ilyen szokták azt mondani, hogy Színész – nagybetűvel.
 

Forrás:http://vilagesegyebkatasztrofak.blogspot.com/2009/09/szineszportre-szabo-p-szilveszter.html

 
Menü
 
Önéletrajzok
 
Egyéb
 
Musical Filmek
 
Ti küldtétek
 
Vicc:D

A nap vicce

Layouts


 


 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre